Volt egyszer egy...

Nem is tudom, miért is kezdem ezt az egészet, valószínűleg úgy sem látja senki és talán jobb is így.
Minden ember szenved, így én is, ahogy az meg van írva. Mostanában kezdek visszatalálni a régi önmagamhoz, az énemhez, ami eltakar és megvéd a világ elől, amely kiteljesíti és kiéli a vágyaimat, kellőképpen durva, erőszakosan mocskos, mindig eléri amit akar. Az énem, amitől félek. Pár napja újra felszínre tört váratlanul, csak úgy a semmiből. Váratlanul mert már régen volt velem, de az igazat megvallva számíthattam volna rá, főleg ebben a helyzetben, hiszen mindig ő segít rajtam, ha nem akarok vagy már nem tudok érezni, s ez most is így történt.
Valahogyan sikerült elnyomnom már egy jó ideje, először a boldog és eddig soha sem érzett korlátlan szeretettel, más részt mikor egyedül maradtam és újra minden megfakult, a drogokkal és nyugtatókkal. Sokan azt hihetnék, hogy az alkohol is alkalmas eme "gyógyító folyamatra", de ez csak olyan mértékben feloldja bennem a gátakat, hogy kitör és megpróbál elhatalmasodni rajtam vagy pedig teljesen átveszi az irányítást. Ilyenkor megfékezhetetlen...eufória, vágy, kéj és eszeveszett tombolás. Csak ösztöneim kizsigerelése után irányítok újra én.
Félek, hogy újra megjelenik és talán soha többet nem megy el. Most, hogy megtapasztaltam, milyen a szeretet, a törődés és a jóság, nem akarom ezeket elveszíteni, mert tudom, hogy ha most nem segítek magamon, akkor nincs visszaút, nem marad semmi sem és ilyen mélyre még sosem süllyedtem a sötétségbe és a mocsokba.
Nap mint nap látom magam előtt a példát, amikor már egy embernek nem marad semmi és az egyetlen társa a magány. Most van elég erőm, hogy egy ilyen emberen segítsek, emellett magamat is össze kell szednem, de ha én elbukom, tudom, hogy neki nincs visszaút, mert neki már nem segít senki, egyedül a magányban és a mában él.
Nem tudom mi fog történni, de azt biztosan érzem, hogy nem sokára minden kiderül, egész pontosan jövő hét hétvégén. Egy hét, csupán ennyit kell várnom, hogy megtudjam a sorsom vajon milyen irányban játszódik tovább...egy megható boldogabb rész következik vagy a tragédia? Lássuk be, leggyakrabban nem vagyunk boldogok, napról napra élünk, de a show mindig megy tovább, velünk vagy nélkülünk.